ienek 2009.02.05. 14:37

(2009. február 5.)

mások
Néhány nappal ezelőtt Joci barátommal álmodtam. Lucával voltam náluk(?), ott volt a felesége is, meg a gyerekei(?). És az volt a furcsa az egész álomban, hogy úgy éreztem ezen a helyen már voltam korábban. Mintha álmomban tudtam volna azt, hogy már álmodtam ilyet. Álom deja vu?
Persze reggelre elhalványodott az egész, inkább csak az érzés, meg néhány álombéli környék lenyomata maradt meg bennem. Majd megírom neki e-mailben.

doki
Voltam a háziorvosnál. Nem rendelt, mert beteg. De ott volt az asszisztense, akivel írattam egy beutalót (glutén), kértem egy időpontot vérvételre (hétfő reggel, candida), meg kaptam egy tel.számot, ahol majd a további dolgokat kell intézni (allergia).
Hihetetlen nőszemély volt ez az asszisztens (nővér). Maga a kétlábon járó Ursula. Modora pokróc.

gyár
Mostam ma is. Ha sikerül, holnap befejezem teljesen. És jövőhéten kezdem a másikat... De az szerencsére már csak 15-20 darab lesz. Remélem...

gondol
Megint békávé. Reggel megyek a szokásos lejáratomnál, a mozgólépcsőknél ork külsejű békávés ruhába öltözött zombik. Úgy tesznek, mintha ellenőriznék a jegyeket, bérleteket. Előttem egy lány és egy fiú meggyorsítja a lépteit, felzárkóznak a tömeghez. Direkt. Nem akarnak különválni, együtt akarnak lenni a tömeggel, bele akarnak olvadni, ők is a tömeg akarnak lenni. A lány elővesz egy használt, kezelt jegyet. Úgy tesz, mintha új lenne, kezeli. Vagyis csak imitálja, valójában meg sem áll, bele sem dugja a jegyét a lyukasztóba, csak közelíti felé. Nem tűnik föl senkinek, csak nekem. Pont előttem mennek. Meglobogtatják a jegyüket az "ellenőröknek" és már rajta is vannak a mozgólépcsőn. Pajkosan összenevetnek. Ők tudják miért.
Én felmutatom a bérletemet. Nincsen beleírva a bérletem száma, bárkinek átadhatom és az is tudja használni. Így mire jó ez az egész "ellenőrzés"?
Amsterdamban, amikor egyszer metróztam, addig nem engedtek le az ellenőrök, mindkét oldalamon egy-egy állt, amíg be nem mutattam az érvényes jegyemet. Régen -- 25 éve? -- Budapesten egy forint (még az az alumínium) volt a belépés a metróba. Be kellett dobni egy automatába, aminek két karja volt és addig nem nyílt ki, amíg a pénzt be nem dobtam. Féltem tőle.

zene
Természetesen meglett a teljes Warmen discography.

A bejegyzés trackback címe:

https://instrumentalisenek.blog.hu/api/trackback/id/tr704557255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása