ienek 2010.01.30. 10:21

(2010. január 30.)

Most hogy 20 cm-es hó esett, nem bicajozok. Sikerült megjavítani, már nem ereszt a hátsó. Köszönet D.-nek a házból, ő adott hozzávalókat.



Átrágtam magam Tar Sándor: Szürke galamb c. könyvén. Nem volt egyszerű. Elkövettem azt a hibát, hogy nem egyben, hanem jó sok részletben olvastam, így az igazat megvallva, bizony elkeveredtem, sajnos. Ennek ellenére tetszett. Egyedi.

Megnéztem a Lie to me (Hazudj, ha tudsz!) második évadjának mind a 10 részét. Valahogy nem volt olyan jó, mint az első évad.
A 24 8. évadjának az 5. részét gyűröm.
Mivel majd egy hetet itthon töltöttem, rákattantam a Rome sorozat első évadjára, megnéztem az első 5 epizódot. Tetszik.
Megpróbáltam a Spartacus első évadjával is, de csak az első epizódig jutottam. Nem tetszik.
Tegnap megvolt a Sherlock Holmes. Érdekes darab. Olyan..., nem is tudom. Érdekes.

Harmadik hét a candida kúrán. Már nem annyira szigorú, de még így is sok gyümölcs, zöldség, no cukor, no tészta. Adtam le mintákat, kedden lesz (talán) eredmény.
Múlt hét kedden felemeltem M.-t, vagy legalábbis megpróbáltam, de úgy maradtam. Azt hittem elmúlik, mint ahogy már sokszor volt ilyen és elmúlt, de nem. Csütörtök reggel elbattyogtam a háziorvoshoz, majd a reumatológiára és egy hét pihenőt kaptam, amit itthon töltöttem. Meg egy medence fűzőt, meg kétféle gyógyszert. Szombat óta gyógytornázom itthon, azóta jobb. Most szerdán voltam felülvizsgálaton. Elvileg minden rendben van, csak még óvatosan kell élni :-)
Úszás is megvolt a héten, mint Egyéni Sportoló (hehe).

A bejegyzés trackback címe:

https://instrumentalisenek.blog.hu/api/trackback/id/tr923458000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása