ienek 2014.05.04. 12:00

Mufidak 5.

2014.05.02.

ketten

Bár a tavalyinál azt írtam, hogy "más volt kicsit, mint a többi", ez az idei Mufidak-túra valóban más volt. Több szempontból is...

DSCF4486.JPG

A kezdés és folytatás hasonlóan történt, mint eddig: találkozó Cékis-vel Erzsébet szoknyájánál, első hideg sör elfogyasztása, rövid beszámoló és élmények megosztása, majd tekerés egészen a Graphisoft-parkig, ahol egy kis elemózsia és a második hideg sör elfogyasztása után a part mentén haladtunk tovább. Kietlen, elhagyatott vidék, talán magánterület is(?). A közeli Május 9. park -- miszerint Sziget -- északi csücske az alacsony dunai vízállás miatt szárazon maradt, aminek jó néhány horgász felettébb örült és volt szerencsénk szemünkkel végig kísérni csetlő-boltó lépteiket a parton.

DSCF4492.JPG

Közben RP ránk telefonált, hogy merre járunk, mert ők (ti. a család) már kint vannak a parton, pontos helymeghatározás megadva, siessünk, mert nem maradnak sokáig...

Mikor elértük a megadott találkozási pontot, bizony már nem voltak ott, ezért tova gurultunk a közeli kiülő felé, ahol sikeresen összetalálkoztunk, jó pár fotót is készítettünk egymásról, majd megittuk 3. sörünket és elváltunk az RP családtól, mert ők haza, mi pedig tovább, észak felé, a kietlen Szentendre irányába indultunk el.

Most kivételesen nem a kerülő úton, hanem bátran a "kis hídon"1 keltünk át a Dunába folyó patakon(?) keresztül, majd egy békát is sikerült lefotózni, Cékis legnagyobb örömére és erőteljes követelésére...

Negyedik sörünket az Ebihalban fogyasztottuk el. Jó idő volt, sütött a nap, egy szál atlétában, pólóban feszítettünk a fényképezőgép lencséje előtt.

Sajnos Szentendrére érve szomorúan konstatáltuk, hogy a május 1-jei majális, vagy mi, nem múlt még el, hanem még mindig szinte teljesen elfoglalják a szokásos nagyrétünket mindenféle ringlispílek, céllövöldék, egyéb agysorvasztók, ezért a közeli susnyásban -- mint a 3. Mufidak túra alkalmával -- rendezkedtünk be, 5. és 6. sör...

DSCF4525.JPG

Valamikor délután 3 óra körül RP is befutott. Azt a mai napig nem értem, hogyan volt képes megtalálni minket. Mi már túl voltunk a tűzgyújtáson, a sütésen és a falatozáson is. Eljött az idő a titkos megemlékezésre...

Cékis feneketlen bugyrából egy hajó alakú fafaragvány került elő, majd három, hozzá éppen passzoló, röppentyű(?) is, amiket közös megegyezés után mindhárman a hajóval együtt vízre bocsájtottunk. Szerencsére minderről videó is készült, mert ekkor már a zenitet elhagyó Nap melege igencsak felforrósította agyvizünket, minek okán az emlékezés rögös útja -- most visszaemlékezve -- igencsak csikorgóssá, majdhogynem hiányossá válna...

Ezután begurultunk Szentendre központjába, mondhatom, hogy a szokásos helyre, mert minden alkalommal itt hevertük ki a túra fáradalmait és itt merítettünk újra erőt egymás történeteiből és a kiszolgálók ajánlásaiból. Most sem volt másképp, vagyis de...

Barna sör, világos sör, unikum, agygörcs(?), ami alapból ízletes citrusfélék elegyéből, jégből és vízből állt, de az álnok és felettébb józan RP gonosz mosollyal szőrös arcán egy vodkát(?) is kért mindegyikbe.

Mindezek után természetes, hogy a további történések pontos, kronologikus nyomon követése némiképp csorbát szenvedett...

DSCF4513.JPG

Az biztos, hogy a hazafelé úton még megálltunk az Ebihalnál, persze hogy sörért, mi másért? Én valamiért kimentem a lezárt biciklimhez, de közben egy rossz lépés miatt lábközépcsont törést szenvedtem el, amit akkor még nem diagnosztizált senki. Persze kellőképpen befostam (nem szó szerint!) és a bulinak véget vetettem.

Mindezek megkoronázásaként a kedvenc narancssárga kapucnis pulcsimat is otthagytam, amit az ott dolgozók jóvoltából azóta már sikeresen visszakaptam.

Hazatekertünk, vártam hétfőig és elmentem, hogy egy fekvőgipszet kapjak, amit most már lecseréltek járógipszre.

 

 

1 Béla vagy Józsi híd(?), volt rajta egy kis fémtábla.

A bejegyzés trackback címe:

https://instrumentalisenek.blog.hu/api/trackback/id/tr896202127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása