Érdekesnek tűnt, először. Aztán meg zagyvának, kuszának. Aztán meg modernnek, avantgárdnak. Amikor már kezdtem volna elveszteni a fonalat (miért, megvolt?), az író kiszólt hozzám, hogy elmagyarázza az egyik szereplőn keresztül, hogy tulajdonképpen hogyan is kellene olvasni (ezt a könyvet?), és érteni ezt és az ehhez hasonló irományokat, majd folytatta tovább ott, ahol abbahagyta. Nem lettem okosabb.

Most akkor ez egy építészeti könyv? Igen, elég sok szó van benne Prága épületeiről. Most akkor ez egy moralizáló könyv? Igen, elég sok szó van benne az ember(állat) romboló hatásáról, általában az emberi hatásról a környezetére, akár az élő-, akár az épített környezetére. Most akkor ez egy krimi? Igen, elég sok szó van benne gyilkosságokról, nyomozásokról, ilyen-olyan rendőrségi sztorikról. Most akkor ez egy szürrealisztikus írás? Igen, van benne néhány olyan esemény, amire nem számít az olvasó és nem is tudom megmagyarázni, hogy mi szerepe van éppen ott, annak a néhány mondatnak, hacsak nem az, hogy megzavarjon.

Ami zavar, az az, hogy nem tudom eldönteni hogyan olvassam. Vagyis az írója nem hagyja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.