ienek 2013.05.11. 23:59

Mufidak 4.

2013.05.11.

ketten

Idén is voltunk. Ez már a harmadik negyedik volt. Más volt kicsit, mint a többi, bár elég sok hasonlóságot lehet felfedezni, ha elolvasod a tavalyi beszámolót.

IMG0010A.jpgIMG0011A_1.jpgIMG0013A.jpg

A reggeli gyülekező a megszokott helyen, Erzsébet szoknyájánál. Törött lábú galamb nem volt. Az eső viszont éppen akkor kezdett el szakadni, amikor elindultunk volna. Így beálltunk a híd alá és vártunk. Szerencsére nem kellett sokat várni, elindultunk és egészen a Bambi-ig el is jutottunk...

Aztán a Duna-parti Graphisoft-os kellemes hely következett, szintén egy kis pihenővel...

Majd meg sem álltunk az Ebihalig...

Onnan pedig egyenesen a régi jó, régen látott szentendrei rétünkig. Sikeresen tüzet gyújtottunk. Megsütöttük mind a 8 szalonnába tekert virslit, kicsit pihentünk... Majd befutott Tanyi, kb. 20 percig boldogított minket, aztán mi is cihelődtünk, csorogtunk hazafelé.

Az Árpád-hídnál még bepróbálkoztunk a Kobucinál, de ezer forint volt a belépő, így mindenki szépen hazatekert. 

A bejegyzés trackback címe:

https://instrumentalisenek.blog.hu/api/trackback/id/tr805300043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása