(Azért még vagyok). Be kellett hoznom az ámítógépemet, mert egyik napról a másikra megszűnt működni. Nemtom miért. Majd az itteni okos rencergizdák megjobbítják. Remélem. Több variáció is felmerült, hogy miképpen is kellene az eszközt elhordanom a munkahelyemre. Végül maradt a legkézenfekvőbb(!) megoldás: egy nagy hátizsábka beleszuszakoltam és így, biciklivel (mivel mással?) behoztam. Egészen más így tekerni.
[update 12:54]
A. próbálta "megmacázni" -- bármit is jelentsen ez -- a gépemet, mindhiába. Marad a szervíz.

22-én meg voltam kerékpárt emelni, jee! Különös, de nekem olyan érzésem volt, amikor felemeltük ott pár ezren a cangákat, mintha egy erdőbe lennék, az emberek a fák törzsei, a biciklik pedig a fák lombjai. Igazán nagyszerű érzés volt. Ráadásul kétszer is, hö.

Kamba megint, nyomom rendesen.

Augusztus 17. Jegyezzük meg ezt a dátumot :-) Azóta nincs alkohol, cigi, kávé. Najó, egy sör és ágyas pálesz lecsúszott (málnás), de az nem számít, mert ünnepeltünk és köllött.

Matrejka egyre többet dumcsizik, persze csak a maga módján. Reggel korábban ébred, mint Lüsz és ilyenkor bemegy hozzá és kb. tízszer elmondja: 'szia Lju', olyan édes. Most nagyon jön szegénykének a jobb fölső valamelyik-hátsó foga, mert nagyon tömködi a szájába a kezét. Egészen érdekes technikát alkalmaz egyébként: a jobb mutató és középső ujját csuriba rakja (keresztezi) és úgy piszkálja a fogkezdeményét.
Lüsz meg minden reggel megkérdezi, ma megyünk oviba?, igen, és elsoroljuk, hogy még hány napot megyünk, elszomorodik (csak színészkedik persze), aztán megy tovább a nap, az oviban meg majdnem elfelejt puszit adni, mert már úgy akar menni a többiekhez. Már az utcán is köszönnek egymásnak az ovistársaival.

Múlthét hétfőn kicsit megázott az mp3 lejátszóm. Annyira zokonvette a rossz bánásmódot, hogy fellázadt ellenem és működés helyett egy négypontos menüfélét kínált föl nekem. Hiába próbáltam ki mind a négyet, nem történt semmi. Volt köztük olyan is, hogy teljes formázás, új op.rendszer betöltés. Semmi. Rákerestem a neten, találtam egy fórumot, ahol szóról szóra ugyanaz volt leírva, mint amit nekem is produkált az eszköz. Megoldás is volt: a műszer jobb oldalán, a menü gomb felett, kopogtassuk meg (tap it). És most újra működik! Hihetetlen!
[update: itt van a hihetetlen történet neten rögzített ellenőrzésére szolgáló linkje, posted on Jun 29, 2007 Best Solution, itt meg a szöveg: "tap it on the right side when the EAX logos comes up. A tap right above the menu button should do it. It's kind of silly, but BELIEVE me, it works." És tényleg!]

[2009. február 5. beírás]

A bejegyzés trackback címe:

https://instrumentalisenek.blog.hu/api/trackback/id/tr745382221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása