ienek 2013.10.01. 22:04

köcsögBank

Egy egyszerű érdeklődésből fakadóan elkezdtem levelezni a Bankommal. Olyan morbid az egész, hogy gondoltam érdemes megörökíteni. Mai, magyar rögvalóság.

(Azért mélységesen felháborít, hogy ezt így megteheti velem a Bank).

Előzmény: nemrég aprócska kis fizetésemelést kaptam és teljesen véletlenül éppen az új, emelt fizetés bankszámlámra érkezése után felhívtak a Banktól, hogy esetleg nem akarnék egy másik csomagot előfizetni? Átbeszéltük, hogy nem érné meg nekem. Ami most van az tökéletes, de ha már tudok csevegni egy banki alkalmazottal, megkérdeztem, hogy ugyan hogy van az, hogy egyik hónapban ennyi a csomagdíj, a következő hónapban meg annyi? Emelkedett persze. Ügyintéző készségesen elmagyarázta, hogy arról biztosan küldött nekem a Bank értesítést. Mondtam, persze, biztos, majd megnézem.

Ezután megnéztem, kerestem, kutattam. Semmi. Na, gondoltam akkor még úgysem próbáltam, írok a Banknak egy szép levelet, biztosan segítenek rajtam. A régebbi van lent, az újabb fönt. A neveket persze átírtam. Zöld az enyém piros az övék. Eddig {2013.10.01.} 3 ügyintézővel leveleztem.

Íme:

kimenő üzenet
dátum: 2013.10.01 21:35:32
tárgy: számlacsomag díj változás
Tisztelt Ügyintéző!
Azt szerettem volna megtudni, hogy ha a Bank változtat például a csomagdíjamon, arról én hogyan, mi módon kapok értesítést, miképpen jut el el hozzám az információ.
Első érdeklődésemre kaptam egy egyenszöveget, amin tájékoztatnak arról, hogy vagy befáradok egy bankfiókba, vagy kibogarászom az igen összetett banki honlapon az információt.
További érdeklődésemre, ugyanazt a szöveget kapom válaszul még kétszer(!). Kész röhej.
A helyzet az, hogy én éppen azért választottam az elektronikus banki szolgáltatásukat, mert nem akarok a bankban is sorbanállni, elég nekem a piac, a közért, a posta, stb.
A banki honlapot sem akarom gyakorlatilag semmikor sem böngészgetni, hogy hátha van valami változás és én talán megtalálom az éppen engem érdeklő hírt.
Biztos vagyok benne, hogy a Bank képes lenne kiküldeni néhány ezer e-mailt az ügyfeleinek, hogy "halihó, változás lesz a szerződésben, nézz utána", vagy valami hasonló.
Nem, ehelyett a Bank az csinálja, hogy mossa a kezeit, mondván ő megtett mindent, arról nem tehet, hogy az ügyfél nem képes nyomon követni a változásokat.
Na erre mondom én azt, hogy ez egy álszent, álságos hazugság, ami nem méltó egyik Bankhoz sem. Sőt, egyik szolgáltatóhoz sem.
Mindenestre azt tudom, hogy ott a bankban is emberek dolgoznak, tehát őket is szívatják az egyéb hivatalok. Talán van egy másik banknál is folyószámlájuk, ahol szintén ők az egyszerű 
ügyfelek és ez nekem valamelyest megnyugvást okoz. További jó munkát. Csak így tovább.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Üdvzözlettel: Xxxxx Xxxxxxx

bejövő üzenet 
dátum: 2013.10.01 15:18:12
tárgy: számlacsomag díj változás
válasz
Tisztelt Xxxxx Xxxxxxx!
Nem, nem egy gépnek írogat, elnézést kérünk ha a kolléganő válaszából erre a következtetésre jutott.
Tisztelettel: Ügyintéző3, K&H Bank

kimenő üzenet 
dátum: 2013.09.30 23:18:33
tárgy: számlacsomag díj változás
Lehet, hogy egy gépnek írogatok?

bejövő üzenet 
dátum: 2013.09.30 12:37:57
tárgy: számlacsomag díj változás
válasz
Tisztelt Xxxxx Xxxxxxx!
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a Bank a hatályos ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Hirdetményben meghatározott kondíciókat a Számlatulajdonos számára kedvezőtlenül módosítja, a módosítás hatályba lépését 2 hónappal megelőzően a módosított ÁSZF-et, illetve Hirdetményt az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében kifüggeszti, továbbá internetes honlapján közzéteszi 
https://www.kh.hu/publish/kh/hu/lakossag/media/dokumentum_gyujtok/szamlavezetesi_hirdetmeny.erv-20130917.pdf
Megértését köszönjük! Tisztelettel Ügyintéző2 K&H Bank

kimenő üzenet
dátum: 2013.09.27 18:18:11
tárgy: számlacsomag díj változás
Tisztelt Ügyintéző2!
Köszönöm válaszát, a küldött linken a pdf-et elolvastam, de az eredeti kérdésemre továbbra sem kaptam választ.
2013. májusában 960 forint volt a csomagdíjam, 2013. júniusától azonban már 1015 forint és ezt csak akkor vettem észre, amikor 2013. július elején letöltöttem a júniusi számlámat.
Továbbra is szeretném megtudni, hogy hogyan, mi módon értesít engem a Bank arról, hogy a havidíjam változik.
Tisztelettel: Xxxxx Xxxxxxx

bejövő üzenet
dátum: 2013.09.23 11:14:05
tárgy: számlacsomag díj változás
válasz
Tisztelt Xxxxx Xxxxxxx!
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a Bank a hatályos ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Hirdetményben meghatározott kondíciókat a Számlatulajdonos számára kedvezőtlenül módosítja, a módosítás hatályba lépését 2 hónappal megelőzően a módosított ÁSZF-et, illetve Hirdetményt az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében kifüggeszti, továbbá internetes honlapján közzéteszi 
https://www.kh.hu/publish/kh/hu/lakossag/media/dokumentum_gyujtok/szamlavezetesi_hirdetmeny.erv-20130917.pdf
Megértését köszönjük! Tisztelettel: Ügyintéző2 K&H Bank

kimenő üzenet
dátum: 2013.09.22 12:03:37
tárgy: számlacsomag díj változás
Tisztelt Ügyintéző1!
A problémám éppen az, hogy nem kaptam semmilyen információt a havidíj változásáról. Ugye nem úgy gondolja a Bank, hogy folyamatosan nézegetem a honlapját és/vagy a bankfiókot, hogy hátha van kifüggesztve valamilyen új információ?
Tehát továbbra is kérdezem, kérem mutassa meg, hogy a Bank mikor, milyen üzenetben értesített engem a havidíj változásáról. Biztosan minden kimenő levél/üzenet naplózva van. Sajnos én eddig nem találtam meg a leveleim között semmi változásról szóló információt.
Üdv: Xxxxx Xxxxxxx

bejövő üzenet 
dátum: 2013.09.09 11:27:28
tárgy: számlacsomag díj változás
válasz
Tisztelt Xxxxx Xxxxxxx! Amennyiben a Bank a hatályos ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Hirdetményben meghatározott kondíciókat a Számlatulajdonos számára kedvezőtlenül módosítja, a módosítás hatályba lépését 2 hónappal megelőzően a módosított ÁSZF-et, illetve Hirdetményt az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében kifüggeszti, továbbá internetes honlapján közzéteszi (https://www.kh.hu/publish/kh/hu/lakossag/dokumentumrendszerezo/hirdetmeny.html), valamint erről a Számlatulajdonost tájékoztatja papíron, vagy tartós adathordozón. A betétszámla kamatozásának változására az előbbi feltételek akként vonatkoznak, hogy az előzetes értesítési idő 15 nap.
Tisztelettel: Ügyintéző1 K& Bank

kimenő üzenet 
dátum 2013.09.08 19:38:43
tárgy: számlacsomag díj változás
Tisztelt Ügyintéző!
Érdeklődök, hogy hol tudom megtekinteni azt a levelet/értesítést/üzenetet, amit banki kollégája szerint én megkaptam, a Tárgyban jelzett ügyben. Konkrétan: meglepődve vettem észre, hogy a mobilinfo havidíjam 960 forintról 1015 forintra változott. Sajnos erről nem olvastam semmi információt.
Kérem segítségét, köszönöm: Xxxxx Xxxxxxx

Szólj hozzá!

Címkék: bank

A bejegyzés trackback címe:

https://instrumentalisenek.blog.hu/api/trackback/id/tr445546764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása