2020. május 9.

Csak egy egyszerű majdnem-vírus-utáni öröm-biciklizésnek indult és végül is közös felkiáltással ez lett a 10. jubileumi Mufidak-túra.

Résztvevők száma három, meglepő módon szinte teljesen végig együtt voltunk.

Kezdetben volt az Ebihal és mi láttuk, hogy az Ebihal jó, és megbeszéltünk egy reggel 10 órai találkozót az Ebihal előtt. Cékis támadta keletről, én támadtam délről, a harmadik pedig a közelből :)

Cékis és én, mint a filmeken, szinte egyszerre értünk a Megyeri-hídhoz, ahonnan hamarosan megérkeztünk az Ebihalhoz, de sajnos a fb oldala ellenére, nem volt nyitva a műintézmény. A Luppa szigetre működött a kishajó-járat és szinte folyamatosan jöttek-mentek az emberek, de nem sokkal később lezárták az Ebihalat.

Mindezeket a közelből figyeltük, közben szisszentettünk egy Soproni Portert (1) és kolbászt ettünk kenyérrel. Mindezeket testközelből figyelte egy hangos vadkacsapár. Már éppen kibontottuk a paradicsomos halat, amikor befutott a közelben lakó hegyiember és bontottunk egy sört (2), majd még egyet (3).

Hamarosan továbbindultunk, összeverődve egy kisebb biciklis társasággal, kis gondolkozás és térkép vizsgálat után folytattuk utunkat egészen egy hirtelen jobbra forduló, partra vezető kis útig, ahol megpihentünk pár percre. Figyeltük a Dunát, hallgattuk a pecások bruttyogtatását kuttyogtatását, beszélgettünk az élet nagy dolgairól és megittunk fejenként két sört (4, 5). Ezzel sajnos majdnem teljesen el is fogyott a teljes készlet...

Továbbindultunk Szentendrére és reméltük, hogy találunk majd egységeket, amik készlete enyhítheti egyre növekvő szomjúságunkat. Nem sokkal később legnagyobb örömünkre sikerült megtalálni egy levágást, amivel a Szentendrére vezető szokásos kanyargós, hosszú utunkat sikerült jócskán lerövidíteni. Ezt a hegyiember már megírta nekünk 2 éve (mondja ő, de bizonyítékot nem mutatott), de eddig nem mutatta meg a titkos átjárót, mert nem volt rá alkalom.

Megérkeztünk a szokásos tisztásunkra, ahol nem sok mindent találtunk: csak egy hentergő fiatal párt és néhány kiülő alkalmatosságot, amikre kiültünk és végleg kiürítettük feneketlen tartalékaink martalékát. Kis napsütés, kis árnyék, mindenki megtalálta a helyét, közben chill... vagyis bontottunk egy sört (6?).

Beérve a művészi Duna-parti városba próbáltunk lángost enni a szokásos keskeny utcácskánál(?), de sajnos zárva volt és ugyanígy jártunk a fincsi, különleges söröket árusító, kedvenc helyünkkel is. Kicsit elszontyolodva tekertünk a kisvárosban, amikor hirtelen belebotlottunk egy lángost is árusító, nyitva tartó egységbe. Gyorsan rendeltünk is három, különböző lángost. Mivel állítólag kovásszal készült a tészta, nekünk kicsit sótlannak tűnt, de éhségünket sikerült csökkenteni vele, ráadásul a hegyiember egy közeli nonstop boltból vásárolt örömítő folyadékokat (7?).

Ezek után visszafelé is levágtuk az újonnan talált kis utacskával a hazafelé tartó kanyargós utunkat, majd Békásmegyer városrészben, egy tízemeletes ház aljában belebotlottunk egy nyitva lévő presszóba. Itt utolsó sörünk (8?) elfogyasztása után könnyes búcsút vettünk egymástól és én Cékist elkísérve még a Megyeri-hídon áttekerve a pesti oldalon indultam hazafelé. Összesen 60 fölötti kilométer jött össze.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.